Esti mese

Egyszer volt hol nem volt , volt egyszer egy lány, aki Isten segítségére nagy utazásnak nézett elébe. Kiderült, hogy ingyen elmehet a magyar tengerre egy hétre. Nagyon izgatott lett a lány mert olyan helyzetben volt hogy ezt pénzért nem engedhette meg magának. Kiderült azonban hogy útitársa a szomszéd faluban lévő, helyes diák fiú volt, aki már rég tetszett neki.
El is indultak a hosszú útnak. A leány próbált közeledni a fiú felé, de az mindegyik alkalommal meghúzódott, távol maradt. A lány csalódott azt hitte jobb lesz az utazása. Amikor megérkeztek a messzi helyre találkozott az ott élőkkel és megismerkedett velük.
A lány a hét alatt nagyon sokszor próbálkozott a diák fiúval, hátha mégis meggondolja magát, de hiába, a fiú elzárkózott a saját világába. A lány tudta, hogy itt már nem lehet semmit se tenni.
Viszont a rengeteg program között amit a többi leánnyal és legénnyel töltött észre se vette menyire szimpatikus lett neki a királyfi, aki nem csak humorával, de kedvességével és jó modorával is levette a lábáról.
A lány nem vette észre hogy mi történik vele. Csak azt akarta hogy a királyfi mellette legyen éjjel és nappal. Kereste a társaságát és a nyara legboldogabb pillanata volt amikor egyik alkalommal a királyfival körbelovagolták a kertet.
De ez az öröme nem tartott sokáig. Egy új társaság csatlakozott hozzájuk ahol egy meseszép herceg nő volt. A leány már akkor érezte, hogy valami nincs rendben, de ezt csak másnap vette észre, amikor a királyfi és a herceg nő együtt járkáltak a kastélyban.
Rájött, hogy az egész álombeli pillanat összetört és hogy ő csak egy leány, aki egyedül maradt.
A legrosszabb a bál estélye volt, amikor mindenki táncolt valakivel. Ő ott ült egy félreeső székben és figyelte a társaságot. Vagyis, pontosabban egy párt figyelt ahogy keringőztek, a királyfit és a hercegnőt.
Aznap este a leány egyedül volt a szobájában. Így sikerült álomba sírnia magát, hiába, akármit is csinált, csak a keringőző pár jutott az eszébe.
Akárhogy próbálta kerülni a párt valahogy mindig a közelébe kerültek. Valahogy mindig utána sétáltak kézen fogva, a hintón  is mellette ültek és ahányszor közelébe kerültek a sírás kerülgette.
Szerette amikor egy kicsit ketté váltak, olyankor fellélegzett pár percre, de ezek csak rövid kis idők voltak.
Az utolsó éjszakán, naplementekor hajókázni indultak. Gyönyörű volt minden, de a leány mégis egyedül ült a tengert bámulva. Talán egy normális mesében ekkor jönne a diák srác, de az elvolt az udvarhölgyekel, talán ekkor jönne a királyfi, de az elvolt a hercegnőjével összebújva, talán ekkor jönne egy jó modorú úrfi, akit a lány nem vett észre, de nem jött senki. A leány könnyekkel a szemében nézte a csodás tájat és egy lassú szerelmes dalt dúdolt magában. Könnyezhetett volna, a sötétben úgysem látta volna senki, de valahogy tudta, hogy nem szabad össze törni. Ezért csak bámulta az esti fényeket a parton, magában pedig zokogott.
Másnap indulás előtt, még pirkadatkor, búcsút akart volna inteni a királyfinak, de azt nem lelte sehol, így hát az utolsó emléke a hercegnővel való összebújása volt. Az út csöndben telt, csak a patkó dobogása hallatszott a hintó alatt. Ekkor eszébe jutott egy dal amit a királyfi énekelt azelőtt este. Gyorsan kitörölte a könnyeit és megfogatta hogy soha nem énekli azt a dalt, de mégis, azóta is folyton eszébe jut a dal és folyton összetörik benne valami minden egyes alkalommal.
Így, nem élt boldogan amíg meg nem halt.

Vége

I

Muszáj volt elmenekülni valahova. Egyszerűen elegem lett a semmiből. Márpedig, nem tudok ellene tenni. Túl sok dolog tűnt el az életemből. Azzal, hogy leballagtam a gimiből, nem gondoltam, hogy ennyire szar lesz minden. A sok barát hírtelen eltünk, csak a közeliek maradtak. Később ezek is elfogytak, az egyik legjobb haverom fordított hátat nekem a barátnője miatt, mit mondjak nem lepett meg. Tudtam, hogy ez lesz. Mégis volt bennem annyi remény, hogy fontos volt neki a barátságom, de tévedtem. Túl sokat vártam el ? Nem tudom, mégis most hírtelen egyedül vagyok. Egy ember van még velem, de félő, ő se tart ki sokáig mellettem. Nem vagyok felkészülve arra, hogy újra egyedül legyek, mint évekkel ezelőtt, a gimi előtt.
A tanulás terén elbuktam. Nem tudok új iskolát kezdeni, ez is hírtelen ért. Nem tudom elhinni, hogy most megváltozik az eddigi monoton körforgás. Az ősszel nem fogok újra iskolába menni vagy beülni az iskola padba. Nem lesznek új osztálytársak, a régiek meg már nem lesznek.
Úgy érzem nincs életcélom. A napjaimnak nincs lényegük. Nincs olyan ember akiért fent maradjak hajnalokig, mint ahogy a mai tizenévesek teszik. Nincs célom amiért küzdenem kell. Nincs semmim, és ezt már unom, már túl sok.
Irigyelem azokat az embereket akiknek van miért küzdeniük. Akitől ha megkérdik mit csinált aznap, nem fog olyan fölösleges válaszokat adni mint én. Akinek tisztán látszik a jövője és meg van mindene az eléréséhez. Lehettem volna én is ilyen ember, de valahol elszúrtam. Így most itt vagyok. A semmiben. Gondolkodva azon, hogyan​ tovább. Mi legyen a következő lépés. Talán lesz megoldás, de lehet nem. Lehet elrontottam és elszalasztottam a lehetőséget. Nem tudom. Én csak azt tudom, nem akarok több semmit, nem akarok a semmiben élni, célt akarok.