I

Muszáj volt elmenekülni valahova. Egyszerűen elegem lett a semmiből. Márpedig, nem tudok ellene tenni. Túl sok dolog tűnt el az életemből. Azzal, hogy leballagtam a gimiből, nem gondoltam, hogy ennyire szar lesz minden. A sok barát hírtelen eltünk, csak a közeliek maradtak. Később ezek is elfogytak, az egyik legjobb haverom fordított hátat nekem a barátnője miatt, mit mondjak nem lepett meg. Tudtam, hogy ez lesz. Mégis volt bennem annyi remény, hogy fontos volt neki a barátságom, de tévedtem. Túl sokat vártam el ? Nem tudom, mégis most hírtelen egyedül vagyok. Egy ember van még velem, de félő, ő se tart ki sokáig mellettem. Nem vagyok felkészülve arra, hogy újra egyedül legyek, mint évekkel ezelőtt, a gimi előtt.
A tanulás terén elbuktam. Nem tudok új iskolát kezdeni, ez is hírtelen ért. Nem tudom elhinni, hogy most megváltozik az eddigi monoton körforgás. Az ősszel nem fogok újra iskolába menni vagy beülni az iskola padba. Nem lesznek új osztálytársak, a régiek meg már nem lesznek.
Úgy érzem nincs életcélom. A napjaimnak nincs lényegük. Nincs olyan ember akiért fent maradjak hajnalokig, mint ahogy a mai tizenévesek teszik. Nincs célom amiért küzdenem kell. Nincs semmim, és ezt már unom, már túl sok.
Irigyelem azokat az embereket akiknek van miért küzdeniük. Akitől ha megkérdik mit csinált aznap, nem fog olyan fölösleges válaszokat adni mint én. Akinek tisztán látszik a jövője és meg van mindene az eléréséhez. Lehettem volna én is ilyen ember, de valahol elszúrtam. Így most itt vagyok. A semmiben. Gondolkodva azon, hogyan​ tovább. Mi legyen a következő lépés. Talán lesz megoldás, de lehet nem. Lehet elrontottam és elszalasztottam a lehetőséget. Nem tudom. Én csak azt tudom, nem akarok több semmit, nem akarok a semmiben élni, célt akarok.